Versenyeredményeink az első félévben
A kötelező tanórai elfoglaltságok mellett tanulóinknak igyekszünk minél több versenyzési lehetőséget is biztosítani, így kiemelkedő tehetségüket is megmutathatják különböző területeken. Az első félévben több diákunk is részt vett tanulmányi- és sportversenyeken.
A tanév elején „Sármellék, az én kis falum” címmel a helyi önkormányzat hirdetett rajzpályázatot diákjainknak az őszi szüreti felvonuláshoz és falunaphoz kapcsolódóan. A beérkezett munkák kiállítás keretében voltak megtekinthetőek a Sármelléki Közösségi Színtér zsibongójában.
Elért eredményeink:
alsó tagozat: I. helyezés: Piszker Máté
II. helyezés: Nagy Benjámin
III. helyezés: Horváth Edmond
felső tagozat: I. helyezés: Vitéz Máté
II. helyezés: Klinger Hanna
III. helyezés: Friebert Dominik
Szeptemberben megkezdődtek a Diákolimpia rendezvényei is. Iskolánkat 7-8.osztályos fiúk és lányok képviselték az Atlétika Csapatbajnokság megyei döntőjében Zalaegerszegen. A lányok magasugrásban 2.helyezést értek el. Csapattagok: Nagy Gvendolin, Fehér Zsófia, Domján Ramóna, Ringbauer Dorina. A fiúk magasugrásban szintén ezüstérmet szereztek. A magasugró csapat tagjai: Hajas Tamás, Kele Botond, Túros-Mocsár Marcell, Baranyai Ármin, Vodráska Attila. Fiú súlylökésben a Góré Szebasztián, Kele Botond, Bencze Péter, Baranyai Ármin, Vodráska Attila alkotta csapat a második helyet érte el.
Októberben Keszthelyen egyéni szintfelmérő atlétikai versenyen vettek részt a nyolcadik osztályosok: Baranyai Ármin, Bencze Péter, Góré Szebasztián, Kele Botond, Petrovics Máté és Vodráska Attila. Súlylökésben Vodráska Attila 3.helyezést ért el.
Hagyományosan részt vettek tanulóink a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola által kiírt rajzpályázaton. Pálfi Luca 7.osztályos tanulónk az eredményhirdetésen különdíjat kapott. Alkotást beküldő tanulóinkat (Vitéz Bálint, Németh Barnabás, Horváth Ajsa, Somogyi Bianka, Németh Kristóf, Friebert Dominik, Rális Csanád) emléklappal jutalmazták.
Novemberben a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola körzeti egészségnevelési versenyén képviselte iskolánkat az alsó tagozatos csapat. Bor Rajmund Sándor, Németh Benjámin, Erdélyi Máté és Belovári Bálint egy jó hangulatú délutánon a 3.helyezést szerezték meg a vetélkedőn.
A tanév eddigi részében három matematika versenyen indultak tanulóink. Az alsósok a megyei matematikaversenyen és a Zrínyi Ilona matematika versenyen mérették meg magukat. A tantárgyi versenyeken Németh Benjámin, Tasner Noel, Varga Mátyás, Ringbauer Gergely, Kaszab Réka és Piszker Máté jeleskedtek. A felsősök a Varga Tamás és a Zrínyi Ilona matematika versenyeken és a megyei matematikaversenyen ügyeskedtek. Résztvevő tanulóink: Hetesi Blanka, Németh Kristóf, Fi Bence, Belovári Máté, Nagy Gvendolin, Németh Barnabás, Németh Botond, Horváth Imola, Molnár Marcell, Petrovics Máté, Varga Máté és Vodráska Attila.
A matematika versenyek felmenő rendszerben zajlanak, így drukkolhatunk továbbjutó tanulóinknak. Németh Benjámin 2.osztályos tanulónk a Zrínyi Ilona Matematikaverseny következő fordulójában is versenybe száll. Nagy Gvendolin, Belovári Máté, Németh Botond, Németh Barnabás 7.osztályos tanulók a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen és a megyei matematika verseny második fordulójában is képviseliik iskolánkat. A Varga Tamásról elnevezett versenyen a hetedikesek közül Nagy Gvendolin, Németh Botond és Németh Barnabás jutott tovább. A megyei matematikaverseny második fordulójába nyolcadikosok is továbbjutottak: Molnár Marcell, Petrovics Máté, Varga Máté, Vodráska Attila. Eredményes felkészülést és versenyzést kívánunk nekik!
A keszthelyi Vajda János Gimnázium az idei tanévben már harmincadik alkalommal rendezte meg a hagyományos Newton-kupát. Az iskolánkat képviselő csapat összeállítása: Horváth Imola(informatika), Molnár Marcell (fizika), Petrovics Máté (matematika).
A megmérettetésen Molnár Marcell 8.osztályos tanuló az előkelő IV.helyen végzett fizika tantárgyból.
Szeretettel gratulálunk a versenyeken jól teljesítő tanulóinknak, köszönjük a diákok és felkészítőik lelkiismeretes munkáját.